– Digitális bevándorlók vagyunk a cyber térben, ahol a gyerekeink bennszülöttek – mondta Dr. Tausz Katalin szociológus, gyermekjogi képviselő, az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatója…
Az ünnepi eseményen résztvevőket a Tolna Megyei Közgyűlés képviseletében Kovács János polgármester, Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, államtitkár, valamint a helyszínt adó Tolna város polgármestere,…
A SET-UP szakmai munka eddigi eredményei az okos hálózatok, okos mérés vonatkozásában – események 2017. július 4-én A paksi találkozó időpontjáig a projektből mintegy szűk…
Ribányi József 2016 ősze óta aktívan részt vett az Európai Bizottság által szakpolitikai vitára kidolgozott, egyelőre még elfogadás előtt álló, „Az alacsony kibocsátású közlekedés európai…
Az önkormányzat „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című felhívásra pályázott sikeresen, így kerülhet sor a Kakasdi Bezerédj…
Az ipari parkok fejlesztésébe kezdhet bele Bátaszék és Bonyhád, összesen közel 750 millió forintból. A helyi gazdaságfejlesztés keretében benyújtott nyertes pályázatoknak köszönhetően Bátaszéken 550 millióból…
Sor került a költségvetés módosítására is, amelynek egyik oka az európai uniós források általi főösszeg növekedése. Az év elején elfogadott 412 milliós büdzsé közel 176…
Tolnán, 16-án Bátaszéken városi konferenciák, míg 21-én Bonyhádon járási workshopok kerültek megrendezésre. A rendezvényeken a lakosok, a civilek és az önkormányzatokat képviselő résztvevők egyaránt megismerkedhettek…
