Az országos döntőbe jutott versenyzők feladata egy komplex esettanulmány megoldása volt: egy vállalkozás működése során felmerülő pénzügyi, számviteli és jogi problémák megoldása, valamint a fontosabb…
Zsúnyi Illés egykori politikai fogoly, megjárta a szibériai gulágot is. Kilenc évig volt az oroszok foglya, embertelen körülmények között. Túlélte a munkatáborokat és Nagydorogon lelt…
Ezt a sanyargató költségvetési koncepciót volt kénytelen elfogadni a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Hasonlósan szűkös lesz a 2011-es év, mint az előző négy. A szocialista…
Szekszárdon, a Hunyadi utcai székház nagyterme megtelt gyerekekkel, akik érdeklődve hallgatták, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy vak, vagy alig látó embernek. Először egy kisfilmet láthattak…
Negyvenhat év után, várhatóan 2011. tavaszán újra megindulhat a termelés a nagymányoki szén- és kőbányában. A nemrégiben várossá avatott település polgármestere, Karl Béla bizakodik: a szénbánya…
A jótékonysági est célja az volt, hogy pénzt gyűjtsenek a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházának gyermekosztálya számára. Dr. Harangi Ferenc, az osztály vezető főorvosa…
Pedagógusaink most 1 millió forinttal többet érnek – mondta Kurdi László az eseményen. A pedagógusok továbbképzését célzó projekt vezetője kiemelte, az elmúlt két év alatt…
Az eseményt már harmadik alkalommal rendezi meg a három szervezet. A cél, hogy az elismeréssel tehetségük kibontakoztatására ösztönözzék a diákokat. Összesen huszonhét iskola tanulóit díjazták.…
Az ülés elején azok a külső bizottsági tagok tették le esküjüket, akik az alakuló közgyűlésen nem tudtak megjelenni. A képviselők mindösszesen hét napirendi pontban döntöttek.…
Az ezer daru legendája körbejárta a világot. A Szekszárdi Origami Kör is ezen legenda alapján döntötte el, hogy a megye iskolásainak segítségével papírdarvakat ajándékoz a…
