A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) 2012. óta önállóan működteti a Tolna Megyei Önkormányzat tulajdonában álló szekszárdi Német Színházat, melynek felújítására 200 millió forint támogatást…
A köszöntők sorát dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott kezdte, aki, mint elmondta, örömmel vállalta a rendezvény fővédnöki tisztét. Gyönyörű, nemes és felelősségteljes munka a védőnői szakma,…
Dr. Haag Éva, mint a Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) elnöke felhívta a figyelmet, a kábítószer-függőség súlyos és mindenkit érintő probléma. A megyeszékhely alpolgármestere szerint a…
Gerzsei Péter köszöntőjét Szent-Györgyi Albert gondolataival indította: „az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni”. Az idézetre utalva kijelentette, hogy a jelenlévő tanulók éppen…
Célba ért a bizottság korábbi felterjesztése, ami alapján nemrég kiemelt nemzeti értékké nyilvánították a gyulaji dámszarvast – derült ki az ülésen. A grábóci szerb ortodox…
A Tolna megyei LEADER szervezetek üdvözölték a kezdeményezést, mely szerint a megyei önkormányzat segítséget nyújt a megyébe érkező vidékfejlesztési források tervezésében – kezdte a tájékoztatást…
Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Polgármester Úr! Közismert és tudományos tény, hogy a jelen század egyik legsúlyosabb problémájával állunk szemben: az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezéssel. Az elmúlt…
A TOP eljárásrendjét illetően elhangzott, hogy a megyei önkormányzatok Integrált Területi Programjainak (ITP) benyújtása az Irányító Hatóság (IH) felé megtörtént. Az ITP-k központi jóváhagyását követően…
Mint az egyeztetésen elhangzott: a TOP-ok végrehajtása menetrendszerűen halad, és várhatóan a nyár folyamán jelennek meg a pályázati lehetőségek. Tolna Megye Integrált Területi Programját (ITP)…
A testületnek dr. Soczó László megyei rendőrfőkapitány számolt be Tolna megye 2014. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről. A rendőrfőkapitány kijelentette, Tolna megyében rend van, és…
