Az egy évtizede minden évben megrendezett műsor, melyet évek óta a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete szervez, a többségi társadalom figyelmét hivatott felhívni a…
A honlap nem csupán a megye értékeit mutatja be, ezen túlmenően felsorakoztat minden releváns információt az értékgyűjtő munka kapcsán.
A Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás beszédében kijelentette: a megyének bő háromszáz évvel ezelőtt adományozott címer nem csak jogosultságot, hanem egy igazi jelképet is…
Kölesd polgármestere köszöntőjében nem csupán a község gazdag történelmét, hanem az ott élő civilek aktív tevékenységét is kiemelte, mint a település értékeit. Berényi István elmondta,…
Fehérvári Tamás elmondta: a Tolna Megyei Önkormányzat 10 millió forintos támogatást nyert a Földművelésügyi Minisztériumtól, amelyet a megyei értéktárak népszerűsítésére használhat fel. A forrásnak köszönhetően…
Mint ismeretes, a múlt század elején az emlékmű helyszínén veszítette életét tragikus motorbalesetben Bartal György. A 23 évesen elhunyt ifjú emlékére emelték az obeliszket, amely…
A közelmúltban alakult értéktár bizottságokat érintő védett természetvédelmi értékek, műemlékek és a népművészet mestereinek munkássága teszi ki az értékek zömét. Paks esetében 39 érték került…
A ’90-es években elég volt egy jó ötlet a vállalkozások beindításához, manapság viszont sokkal több kell a sikerhez – jelentette ki Hirt Ferenc. Az uniós…
A Sió Felsőnyéken lép be Tolna megyébe. Itt kezdte a fejlesztési területeket, lehetőségeket feltérképező útját tegnap Fehérvári Tamás is. A megyei közgyűlés elnökét a stratégiai…
Az esemény megrendezéséhez nyújtott támogatásáért Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak, mint fővédnöknek, a megye és a megyeszékhely önkormányzatának, illetve minden további támogatónak köszönetet mondott Gesztesi…
