Menü Bezárás

Díjaztuk az értékőr fiatalokat

Díjaztuk az értékőr fiatalokat

A közel hetven fiatal versenyző (Bonyhád, Decs, Dombóvár, Gyönk, Paks, Szedres, Szekszárd, Tengelic településekről) az őszi értékhangoló programunk után megkapta a feladatlapokat és rengeteg energiát ölt bele a következő hónapokban a munkába. Készültek szép címertervek és a madáretetők is jól szolgálták az idei télen vendégeiket. Mindig öröm látni, amikor a csapatok nem csak kipipálják a feladatokat, hanem egyéni színezetet is adnak neki. Készültek gyönyörű, sárközi mintás etetők, volt, ahol az egész osztályt is sikerült bevonni a munkába. Olvashattunk naplót is az etetőre járó madarakról.

Az idei év vetélkedőjének eredményeit a beküldött munkák alapján tettük közzé a www.kincsestolnamegye.hu holnapon.

Az elkészült értékfelterjesztések – ahogy eddig is – a megyei értéktár bizottság elé kerülnek és amint lesz lehetőség az ülés megtartására, akkor döntés is születik majd, mely értékek kerülnek a megyei értékek közé. De minden felterjesztés a települési értéktárakat gazdagíthatja, ezeket eljuttatjuk a helyi bizottságokhoz.

Ezúton is köszönjük mind a versenyzőknek, mind a felkészítő pedagógusoknak, hogy minden évben hozzájárulnak, hogy a települési és megyei értéktár is folyamatosan bővül munkájuknak is köszönhetően.

Orbán Attila, a megyei önkormányzat alelnöke és Kuti Imréné, az NMI Tolna Megyei igazgatója személyesen vitte el a legeredményesebb csapatoknak ajándékaikat, melyhez a Paksi Atomerőmű és Tengelic község önkormányzata is hozzájárult.

Gratulálunk a versenyzőknek! Reméljük, hogy ősszel újabb fordulóval folytathatjuk és minél több fiatallal találkozunk újra, Kölesden!

 

Eredmények:

Általános iskolák

Tengelici_fiokak700

I. helyezett Zombai Általános Iskola Tengelici Tagiskolája Tengelici fiókák csapata

Biborveg_iskola_Decs-700

II. helyezett Decsi Bíborvég Általános Iskola Sárközi gyöngyök csapata

Baka_iskola_Szekszard700

III. helyezett Szekszárdi Baka István Általános Iskola Ütős Ötös csapata

 

Középiskolák

Az első helyen holtverseny alakult ki:

TLG_Gyonk700

I. helyezett Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Tolnai Lajos Gimnáziumi és Kollégiumi Tagintézménye (Gyönk) Tolnais Lányok Gang-je (TLG)

Apaczai_Dombovar700

I. helyezett Szekszárdi SzC Apáczai Csere János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Dombóvár) Apáczai csapata

III. helyezett AM DASzK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Elit csapata